A számítógépes technológia fejlődésével lehetővé vált a nagyzenekar elég jó realisztikus szimulációja.

Ezek igen elterjedtek a filmzenékben, és értékes pedagógiai eszközként használhatóak, mivel a tanulók túl keveset férnek hozzá valódi zenekarokhoz, hogy minden ötletet kipróbálhassanak. Ráadásul a szimulációval sokkal egyszerűbben tanulhatnak hibájukból, mint a valódi zenekar esetében, ahol a kottaanyag újbóli elkészítése, és a javított anyag kinyomtatása lehetetlenné teszi az alternatív verziók azonnali kipróbálását.

A következő fenntartásokkal kezelendő:

- A szimuláció nem helyettesítheti az igazi zenekart. A valódi zenekar alapos ismerete és tapasztalata nélkül a jó szimuláció is lehetetlen lenne. Különösképpen az elektromos eszközök hangerőbeli egyensúlya tér el alapvetően a valódi zenekartól, így azokat megfelelően kell beállítani.

- A szimuláció nem orvosolja a gyenge zenei képességet; a jó szimuláció alapja, hogy minden egyes részt, eredeti tempóban, muzikálisan, frazeálva kell előadni. Jó zongoratudás elengedhetetlen. Csak így érhető el természetesen hangzó eredmény.

- A nagyzenekar szimulációja jóval egyszerűbb a kamarazene vagy szóló szimulációjánál, mivel az előbbi esetben az egyes hangszerei ritkán szólalnak meg külön, így hangzásbeli hiányosságaik kevésbé észlelhetőek.

- Ha a pénzünkből fut rá, a szimulációt jelentősen fel lehet javítani, ha valódi hangszereket alkalmazunk a fontos szólamokban, és a szintetizált hangszerekre csak a kevésbé fontos szólamok kitöltését bízzuk.

- Az énekszólamok szimulációja jelenleg még nem kielégítő.

Személyes tapasztalatom, hogy bár a jó nagyzenekar mindig jóval hatásosabb a jó szimulációnál, de a jó szimuláció gyakran jobban szól egy gyenge nagyzenekarnál.

Mivel nincs értelme a szimulációhoz konkrét eszközöket ajánlanom (hiszen olyan gyors fejlődést tapasztalhatunk ezen a téren), csupán a nagyzenekar szólamcsoportjainál alkalmazandó tanácsokkal szolgálhatok: hogyan érhetünk el realisztikus eredményt.

- Vonósok: minden hangszercsoportja külön hangszínt kapjon, ne használjunk általános vonós hangszínt. Minden egyes szekcióhoz minimum egy gyors és egy lassú felfutású (attack) hangszín szükséges. Mivel a legatót játszó vonósok sosem játszanak teljesen egyszerre, a hangokat enyhén át kell fedni (overlap) . Az akkordokat enyhén arpeggioszerűen kell felrakni. A hosszú hangok általában enyhén hangosodnak (általában a 7-es midi kontrollerrel érhetjük el ezt a hatást).

- Fafúvósok: a szóló fafúvósoknak kifejező játékkal kell rendelkezniük. Bizonyosodjunk meg róla, hogy a dinamika és az artikuláció a hangszernek megfelelő.

- Rézfúvósok: ezt a csoportot a legnehezebb szimulálni, mivel a rézfúvósok gyakrabban változtatják - az egyébként nagy - dinamikai tartományukat a többi hangszerhez viszonyítva. Alapvető, hogy külön hangmintát használjunk a különböző dinamikai szintek szimulációjára, és valamilyen módszerrel el kell érnünk a természetes crescendo és diminuendo hatást is. Bizonyos mértékben ezt egy hangos rézfúvós hangmintával és egy programozott szűrővel (filter) érhetjük el ezt, melyet midi kontrollerrel szabályzunk. A valódi zenekarban rezonancia keletkezik a rézfúvós hangszerek között (játékkor minden fémhangszer enyhén rezegni kezd), és ez igen jellegzetes és erős, hangsúlyos effektust eredményez, mely a hangzást alapvetően gazdagítja. Ezt úgy érhetjük el, hogy egy kis kórus-effekt alkalmazunk a réfúvós hangszíneken.

Végezetül, a szimuláció jóval realisztikusabb lesz, ha a nagyzenekar szokványos elhelyezkedése szerint panorámázzuk a hangszereket.